Kiskunhalasi Termálfürdő és Strand

NYITVA TARTÁS | ÁRAK | ELÉRHETŐSÉGEK | VÉLEMÉNYEK

Kecskeméti fürdő, Kecskeméti strand, bács-kiskun megyei fürdő, bács-kiskun megyei strand, Kiskunhalasi Termálfürdő és Strand, Kiskunhalas

A világhírű halasi csipke városa sok napfénnyel és egész évben nyitva tartó termálfürdőjével várja a pihenni, gyógyulni váró vendégeit. A város központjában, a városi kórház szomszédságában helyezkedik el a gyógyfürdő, valamint a kétcsillagos kemping. A kempingben tusoló, áramcsatlakozási lehetőség, telefon, WIFI-s internet, parkoló, étkezési, strandolási lehetőség biztosított. A fürdőt minden korosztály igényét figyelembe véve alakították ki. A sportolni vágyókat fedett és nyitott úszómedencék, míg a gyógyulni vágyó és az egészségmegőrzés céljából fürdőző vendégeket fedett és nyitott termálmedencék várják. A fürdő területén a víz jótékony hatása mellett különféle wellness-, szépségápolási-, és gyógyszolgáltatások is igénybe vehetőek, mint a szauna, masszázs, víz alatti vízsugármasszírozás, fényterápiás álló szolárium, manikűr-pedikűr. A strand területén igényesen kialakított büfé várja a vendégeket.

Nyitva tartás (2018)

Hétfő – Csütörök: 06.00 – 21.00
Péntek – Szombat: 06.00 – 20.00
Vasárnap: 06.00 – 21.00

Éjszakai fürdőzés:

Péntek – Szombat: 20.30 – 23.00

Árak (2018)

SZÉP kártya elfogadás: OTP, MKB és K&H

Felnőtt napijegy1 100 Ft
Nyugdíjas napijegy800 Ft
Gyermek jegy (18 éves kor alatt)800 Ft
Kedvezményes jegy (2 órás)800 Ft
Felnőtt éjszakai jegy1 300 Ft
Gyermek éjszakai jegy900 Ft
Családi belépő (2 felnőtt + 2 gyermek)3 000 Ft

Elérhetőségek:

Cím: 6400 Kiskunhalas, Nagy Szeder István utca 1.
Telefonszám: +36 77 422 590
Honlap: www.halasthermal.hu
E-mail: info@halasthermal.hu


Nagyobb térképre váltás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük